A KHR (Központi Hitelinformációs Rendszer) bemutatása

Mi is az a Központi Hitelinformációs Rendszer, azaz a KHR?

A központi hitelinformációs rendszerben (a továbbiakban: KHR) nyilvántartott adatok kezelésének célja a hitelképesség megalapozottabb megítélése, valamint a felelős hitelezés feltételei teljesítésének és a hitelezési kockázat csökkentésének előmozdítása.

A lakossági KHR mind a pozitív hiteltörténetet, mind pedig negatív információkat képes rögzíteni.

A KHR működtetésének célja ezen túlmenően, hogy védje az ország pénzügyi rendszerét az olyan személyekkel szemben, akik korábban visszaéléseket követtek el a pénzügyi piacon.

A fenti célok megvalósítása érdekében a pénzügyi szervezetek adatokat adnak és kapnak a KHR-ből.

A KHR-ben rögzített adatok banktitoknak minősülnek, és ennek megfelelő jogi védelem alatt állnak.

A KHR-ben kizárólag a 2011. évi CXXII. törvényben (a továbbiakban: törvény) meghatározott adatok tárolhatók, és az adatok kizárólag a törvényben meghatározott célokra használhatók fel, valamint csak az arra jogosult pénzügyi szervezeteknek adhatók ki, szigorú törvényi feltételek alapján. Magyarországon jelenleg a BISZ Központi Hitelinformációs Zrt. látja el az üzemeltetési feladatot.

A KHR-ben történő adatkezelés általános szabályai

A KHR olyan zárt rendszerű adatbázis, amelyben kizárólag a törvényben meghatározott referenciaadatok kezelhetők.

A mulasztás nélkül lezárult szerződések esetén a rendszer automatikusan törli a lezárt szerződés adatait a lezárást követő éjszaka, amennyiben az adós nem adott engedélyt pozitív szerződésének további 5 évre történő tárolhatóságáról vagy a hozzájárulást visszavonta.

Kivétel ez alól, ha a mulasztó adós mulasztását maradéktalanul rendezte, mert ekkor a lejárt tartozás kifizetésétől számított 1 évig maradnak az adatok a KHR-ben. Amennyiben a hitelező elengedi, vagy egyéb módon közös megegyezéssel zárják le a mulasztást, akkor az ettől az időponttól számított 5 évig látható a rendszerben az adott szerződés, majd ezt követően automatikusan törlésre kerül.

Hogyan ismerhetem meg a KHR-ben rólam nyilvántartott adatokat?

Az ügyfél KHR státuszáról díjmentes tájékoztatást – ügyféltudakozványt -kérhet évente egyszer a saját számlavezető pénzintézeténél (vagy egyéb a KHR-hez csatlakozott referenciaadat-szolgáltatóktól).

Mit tehetek, ha a rólam nyilvántartott adattal nem értek egyet?

Az erre vonatkozó panaszát az adatot átadó pénzügyi szervezetnek, vagy a KHR-t kezelő pénzügyi vállalkozásnak nyújthatja be.

Hol kaphatok további információt a KHR-rel kapcsolatban?

A KHR-rel kapcsolatos kérdésével forduljon bizalommal bármelyik pénzügyi szervezethez, vagy a KHR-t kezelő pénzügyi vállalkozáshoz.

A Központi Hitelinformációs Rendszerrel kapcsolatos jogszabályok

Hasznos címek

BISZ Központi Hitelinformációs Zrt.
Cím: 1205 Budapest, Mártonffy utca 25-27.
Honlap: www.bisz.hu
Telefon: (+36 1) 421-2505

Adatvédelmi Hatóság:
Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság
Cím: 1125 Budapest, Szilágyi Erzsébet fasor 22/C.
Honlap: www.naih.hu
Telefon: (+36 1) 391-1400

MNB tájékoztatás a KHR rendszeréről:

https://www.mnb.hu/fogyasztovedelem/hitel-lizing/hitelfelvetel/kozponti-hitelinformacios-rendszer

A Központi Hitelinformációs Rendszer (KHR) teljes dokumentumtára elérhető a BISZ Központi Hitelinformációs Zrt. honlapján.

http://www.bisz.hu/dokumentumtar

KHR jogszabály